Megvan, mitől retteg a Fidesz

Retteg a Fidesz attól a népszavazási kezdeményezéstől, amely a férfiak esetében biztosítaná a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét - számol be a Figyelő.

Több szakszervezet is felszólalt a "Férfiak 40" program ellen

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete mellett az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is nemtetszését fejezte ki a férfiak 40 év munkaviszonya utáni nyugdíjba vonulásával kapcsolatban - számol be a Napi Gazdaság.

A Fidesz rádöbbent, hogy hatalmasat hibázott nyugdíjügyben

A Fidesz szerint a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége veszélyezteti az egész magyar nyugdíjrendszert. Egyenesen járulék- és nyugdíjcsökkenést vizionálnak. Annyiról van azonban szó, hogy a kormánypárt most veszi észre, hogy 2011-ben saját magának ásott verembe esett. A mostani viszont jó alkalom az újragondolásra.

Nyugdíj: ugyanazt a tortát kell több részre osztani

Foglalkoztatási szempontból súlyos következményei lehetnek annak, ha a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazása miatt átalakítják a nyugdíjrendszert - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.

Kiszámoltuk: ekkora nyugdíjcsökkentés zúdulhat ránk, ha az igenek nyernek

Kétszázmilliárd forintot kell hirtelen előkaparnia a kormánynak, ha a jelenleg aláírásgyűjtés alatt álló, férfiak 40 év munkaviszonya utáni nyugdíjazásról szóló népszavazás eredménye ezt megköveteli. A finanszírozásra nincsenek egyszerű megoldások, azonban muszáj megoldást találni, mert sem a nyugdíjkassza, sem pedig a költségvetés hiánya nem borulhat fel.

Korai nyugdíj: a szakszervezet megtalálta a varázspálcát

Folyik a kampány a szakszervezetek részéről a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása mellett, szükség van ugyanis a 200 ezer aláírásra, hogy kiírhassák a népszavazást. Azok után, hogy megírtuk: 200 milliárd forintba is kerülhet a program bevezetése, Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke bejelentette, hogyan lehetne ezt egyszerűen finanszírozni.

Egyetlen mondat, amivel kinyírhatjuk a nyugdíjunkat

Feltehető a népnek az a kérdés, hogy a férfiak számára is legyen-e biztosított a 40 év szolgálati idő utáni korai nyugdíjba vonulás lehetősége. Ez az egyetlen kérdés és az arra adott válasz fenyegeti most a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát és emiatt aggódhatnak nemcsak a jövőbeli, de a jelenlegi nyugdíjasok is. A Portfolio-nak sikerült megszólaltatnia az ügyben a Nemzetgazdasági Minisztériumot is!

Varga nyugdíjcsökkentésre figyelmeztetett

Ha sikeres lenne a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazása érdekében tervezett referendum, akár nyugdíjcsökkentéssel is számolhatnak az öregségi ellátásban részesülők - figyelmeztetett Varga Mihály az origónak adott tusnádfürdői interjújában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.